halogatás

Így győzhetjük le a halogatást 7 lépésben – Mindset pszichológia cikk kibeszélő

Tudjuk, hogy mi a feladatunk. Szeretnénk túl lenni rajta, de valamiért mégsem megy. Egyszerűen nem bírjuk rávenni magunkat, hogy elkezdjük. Ha sikerül nekiállnunk, akkor is hamar feladjuk, és inkább mással kezdünk el foglalkozni. A nyomasztó feladat ettől nem tűnik el, a határidő pedig egyre közeleg. Tisztában vagyunk vele, hogy a halogatástól semmi sem lesz könnyebb, sőt sokszor inkább megnehezítjük vele a saját dolgunkat, mégis nehéz rajta változtatni. Mi lehet ennek az oka? Hogyan küzdhetjük le a halogatást? A mai adásban a Mindset pszichológia magazin egyik cikkét beszéljük ki.

Dr. Seth J. Gillihan, a Pennsylvania Egyetem Pszichiátria Tanszékének professzora meghatározott számos tényezőt, melyek gyakran állnak a halogatás mögött és hét különböző technikát is bemutat, ami segíthet a halogatásról való leszokásban.

A tartós fennmaradás kulcstényezője a késleltetéssel járó megkönnyebbülés.

Dr. Seth J. Gillihan

Itt olvashatod el a cikket.

Tarts velünk az úton ma is!

Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.