Barion Pixel

vállalkozó

Hogyan legyünk vállalkozók alkalmazottként? Vendég Nagy Dia

“Ha vállalkozásba kezdünk, annak van egy elég erős hard oldala is, nem csak annyi, hogy na, létrehozok egy Insta oldalt, varrok két párnát és ennyi. Ennél ez jóval összetettebb” – mondja Nagy Dia, mai vendégünk. Dia HR partnerként dolgozik, mellette 4 vállalkozás-projektet visz férjével, melyek közül az egyik, hogy alkalmazottként vállalkozóvá válni vágyóknak segítenek a jogi ügyektől kezdve a marketingen át minden lépésben.

Diával készült két másik adásunkat itt hallgathatod meg:

NŐI KARRIERUTAK, CV, ÁLLÁSINTERJÚ KULISSZATITKOK

HOGYAN TALÁLJUK MEG ÁLMAINK MUNKÁJÁT?

Ez is elhangzik a mostani adásban:

“Egy terméket kezdtünk el pár éve forgalmazni munka mellett, nagyjából nulla tapasztalattal.”

“Mi projektnek hívjuk a saját kis vállalkozásainkat.”

“Kevés olyan ügyféllel találkozom, aki a vállalkozás amellett meg szeretné tartani a főállását, de vannak olyanok, akik csak kiegészítésnek szeretnének vállalkozást indítani.”

“Egyre több készítő szeretné a saját dolgát, amit ő kemény munkával kitalált megvédeni attól, aki egy az egyben lemásolja, mert hogy ilyen is van sajnos.”

“Az első lépés mindenképpen a cél felállítása, hogy miért szeretnénk belekezdeni a vállalkozásba, és mit szeretnénk elérni.”

Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.


Weboldal: https://workpreneurs.hu/
Nagy Dia Instagram oldalahttps://www.instagram.com/workpreneurshu/


 

Hogyan lehet egy kézműves alkotóból vállalkozó? Beszélgetés Panyi Zsuzsival | 12. adás

Egyedi ékszer, letisztult stílus, színpompás brand és színtiszta üveg. Panyi Zsuzsi iparművész 2007-ben egy cipősdoboznyi üveggel és egy öreg üvegvágóval kezdett bele az üvegékszer készítésbe, ma pedig már többezres követőtáborral rendelkezik, és rengetegen imádják a panyizsuzsi stílust, amely nőies és élettel teli. A Mákgubó workshopjaival pedig hozzá hasonló kézműves alkotókat segít a vállalkozóvá válás útján. Arról beszélgettünk Panyi Zsuzsival ebben a podcast adásban, hogy miként látja a hazai kézművesek vállalkozóvá válásának helyzetét, miben tud nekik segíteni és ő maga hogyan élte ezt meg ezt a folyamatot.

ékszer | vállalkozásba kezdés | kézművesség | üveg | bátorság | vállalkozói mindset

Hol kezdje az útját egy nő, aki saját kézműves vállalkozásba fog?

Egy ilyen nő teljesen el van veszve és el van havazva a sok feladattól. Először azt tanácsolom, hogy fogalmazza meg, mi a legfontosabb célja a vállalkozásával. Ezek után készítsen egy tervet, ahhoz, hogy ezt hogyan és milyen eszközökkel tudja a célját elérni. Utána pedig lépésről lépésre haladjon.

Nem kellenek nagy lépések, de minden nap tennie kell valamit, ami a céljai felé viszi.

Amit nem tud megcsinálni, azt tanulja meg! Ez óriási előny lesz, hosszú távon, akkor is, ha az egyes munkafázisokat már kiadja és nem ő fogja végezni. Ugyanis azáltal, hogy megtanulta és csinálja, jobban tudja a feladatot delegálni és az elvárásait megfogalmazni.

A 365letszikra magazinban is olvashatsz egy Zsuzsival készült interjút.

Ezeket a kérdéseket is érintettük a beszélgetésben:

  • Miről és kinek szól a panyizsuzsi márka?
  • Mire van leginkább szüksége a feltörekvő kézműveseknek?
  • Hogyan kezdjék el, mondjuk mi lenne az első 3 lépés?
  • Mik a legfontosabb alapok, amelyek kellenek? Hol rontják el sokan?
  • Milyen akadályok, nehézségek jönnek szembe a vállalkozóvá válás útján?
  • Művészet és üzlet… mennyire üti a két gondolkodásmód egymást és hogyan tudnak kapaszkodni?

Hallgasd meg a legújabb podcast adásunkat akár itt az oldal tetején, az iTunesban vagy a Soundcloudon, illetve megnézheted az alábbi videón is.