Barion Pixel

skandináv

Skandináv élet egy kint élő magyar lány szemével

Skandináviáról a legtöbb embernek a jóléti társadalom, innováció, egyenjogúság, minimalizmus, hygge, a dizájn és persze a húsgolyó jut eszébe. Gondolkoztál már azon, hogy miért olyanok az északi népek amilyenek? Mit tanulhatunk tőlük, illetve valóban olyanok a dánok, mint amilyennek gondoljuk őket? A mai beszélgetőtársunk a Dániában élő, tanuló, dolgozó Tóth Villő, aki segít bepillantást engednünk a skandináv valóságba.

Néhány gondolat Villőtől, illetve írásait megtalálod a Szikra magazinblog Skandináv nézőpont rovatában.

“Az első számomra sokkoló dolog az volt, hogy külön megkértek minket a bemutatkozó héten, hogy a tanárokat tegezzük és a keresztnevükön szólítsuk. Nekem – mint aki egy tradicionálisabb és hierarchikusabb oktatási rendszerből jött – nagyon furcsa volt.”

“A tanárok gyakran adnak visszajelzést, mi pedig bármikor kérdezhetünk, sőt megkérnek, hogy legyünk aktívak és kérdőjelezzük meg azt amit ők mondanak.”

“Sokszor elmélázom azon, hogy milyen történelmi és kulturális magyarázata van a méltán sikeres “skandináv modellnek”. A válasz leginkább az emberekre és a kultúrára vezethető vissza. Az északi országok kicsik, etnikailag homogén lakossággal, ami nagyban hozzájárult, hogy az emberek közti bizalom és összefogás sokkal erősebb. Az emberek hajlandóak így sokkal magasabb adót fizetni, a közjó és az egyenlőség érdekében, így megteremtve a jóléti modellt.”

“Mivel a férfi-női szerepek eltávolodtak a patriarchális rendszertől, a nők sokkal “tökösebbek” és kikérik maguknak, hogy kinyissák előttük az ajtót, vagy hogy a férfiak állják a teljes vacsora árát. ”

“Ha végignézem a napjaim, az életmódom, az, ahogyan töltöm a szabadidőm, azt hiszem, sokat változtak a dolgok. Jó irányba. Attól még fényévekre járok, hogy echte dánná “váljak”, de azt úgysem lehet. A dánok zárkózottabbak, én nyitottabb és impulzívabb vagyok. Míg velük nehéz szóba elegyedni és barátkozni, addig én könnyen barátkozom és szeretek beszélgetni, kivesézni a dolgokat, az érzéseimnek hangot adni. A magyar virtus azért magyar virtus!”

“Ami egy kisebb kultúrsokk volt még az az, hogy a vallás és az Istenhit az nem része annyira a kultúrának, mint otthon. Úgy nagyjából semennyire sem. A dánok többsége ugyanis ateista. Papokból nagy hiány van, így léteznek olyan teológiát végzett “papok”, akik nem is hisznek Istenben. Számomra ez egy furcsa koncepció volt, de ez tényleg egy létező dolog.”

Hallgasd meg ezt a Nők az úton podcast adást itt a weboldalon, vagy azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.


Tóth Villő Instagram oldala: instagram.com/helloittvillo/

Donkey Republic: instagram.com/donkey_republic/