Barion Pixel

letölthető tervező

Új év – Új élet, új kihívások?

Az új évben muszáj új kihívásokat megfogalmazni, vagy miként érdemes belekezdeni? Van értelme az újévi fogadalmaknak? Mire vagyunk büszkék, milyen kudarcokból tanultunk és miben fejlődtünk 2018-ban, valamint milyen céljaink vannak 2019-re? Ha szeretnénk kiértékelni a tavalyi évünket és elkezdenénk megtervezni az ideit, akkor nem árt átgondolni néhány dolgot, például az adásban elhangzó érdekes kérdések és feladatok mentén.

A szakértők azt mondják az idősebb emberekkel végzett kutatásaik kapcsán, hogy életünk vége felé mindig megbánunk valamit, méghozzá általában azt, amibe nem vágtunk bele, amit nem próbáltunk ki. Érdemes tehát minden évben feltennünk magunknak a kérdést: “Mi az, amibe idén mindenképpen belevágok, hogy nem bánjam meg, hogy nem tettem?”

Ilyen és hasonló gondolatok bőven elhangzanak a mai adásban. Tarts velünk!

Ha tudatosan szeretnéd megtervezni az évedet, akkor az alábbi illetve az Évértékelős adás meghallgatásán kívül még két lehetőséget ajánlunk:

  • Szikratervező 2018/19 – Ingyenesen letölthető
    egy kreatívabb szemszögből közelít a sikereidhez, a kudarcaidhoz, vágyaidhoz, céljaidhoz. Mondjuk úgy, hogy egy jópofa, kreatív önismereti évértékelő. Olyan témák és feladatok várnak rád, amelyek játékossá, érdekessé és izgalmassá teszik a 2018-as év átgondolását és a 2019-es év megtervezését.
  • Tudatos évtervezés 2019 workshop nőknek 2019.01.13. –  Ha egy egész napot szánsz a 2019-es éved profi és alapos megtervezésére, és szívesen ismerkedsz hozzád hasonlón fejlődő szemléletű nőkkel, gyere el a Womenspiration workshopra!
  • További tervezők link

 

Ez is elhangzik az adásban:

“Egyáltalán szükséges valamit megfogadni a következő évre? Szerintem nem feltétlenül.”

“Én ösztönösen megérzem, mik az új célok, mi felé szeretnék haladni.”

“Nekem az együttműködésről fog szólni a 2019-es év, ez lesz a hívószavam.”

“Próbáljuk meg elképzelni, hogy hol tartunk, hol leszünk 2025-ben!”

“Mit kell ahhoz tennünk, hogy boldognak, elégedettnek érezzük magunkat?”

“Én most érzek egy kis rendszerhibát, ezért szeretnék jobban egyensúlyra törekedni.”

 

Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.