Barion Pixel

kütyüzés

Kütyüzés nélküli gyerekkor a 90-es években

Visszarepülünk a 80-as, 90-es évekbe, és megnézzük, mivel töltöttük a gyerekkorunkat telefon- és egyéb okoseszköz nyomkodás helyett. Felidézünk jó részeket és a hiányokat is, vagyis hogy számunkra mi volt jobb nélküle, de mi lehetett volna jobb kütyüvel. Nézzük, milyen volt a kütyüzés nélküli gyerekkor 20-30 évvel ezelőtt.

Míg a 90-es években alig volt valakinek mobiltelefonja, addig 2012-ben a magyar lakosság 22 százalékának már okostelefonja volt, 2016-ban pedig 61 százalékra növekedett ez a szám. Jelenleg lassan alig akad olyan magyar ember, akinek ne lenne okoseszköze. Erről és az okostelefon hatásairól beszélgettünk a legutóbbi adásban, most pedig a “boldog békeidőkről” lesz szó, vagyis gyermekkorunk kütyünélküli nosztalgiájáról.

Tarts velünk!

Ez is elhangzik az adásban:

“Mindig lámpagyújtásra kellett hazaérnem, nem tudott anyukám rám dobni egy  Viber üzenetet, minden az előzetes megbeszélésen és a bizalmon múlott.”

“A 90-es évek elején főként még csak hagyományos levelezéssel tudtunk kapcsolatot tartani a távolabb élő ismerősökkel. Sokkal lassabb volt a világ.”

“Emlékszem, a nyári táborban mennyire vártuk a levélosztást…!”

“Gondolj bele, mi lenne most, ha elküldenéd a gyerekedet 2 hétre táborba, és nem lehetne nála telefon. El sem tudnánk képzelni! Szóval mekkora bizalomfaktor kellett anno!”

“Talán régen sokkal gyorsabban, hamarabb kellett önállóan, felelősségteljesen gondolkodni.”

“Amikor nem ellenőrizhettek a szüleink minket azzal, hogy ránk csörögnek, akkor abban bízhattak, hogy amit elmondunk nekik, az úgy van és amit megbeszélünk, úgy lesz.”

“Szeretem, hogy most bármilyen információ bármikor elérhető.”

Mindenképpen hallgasd meg a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

Oszd meg velünk Te is a kütyümentes gyermekkori élményeidet, illetve pro-kontra érveidet, hogy miért volt jobb nélküle, és miért jobb vele!

Kütyüzz vagy ne kütyüzz? Ez itt a kérdés! Az okostelefon hatásai az életünkre.

Te is éppen az okostelefonodon keresztül hallgatsz minket? Ha igen, akkor a pro felé mozdul máris a mérleg, vagyis milyen jó, hogy a zsebünkben hordozzuk a fejlődésünk és szórakozásunk eszközét. Persze nem minden ilyen kerek, pont annyi ellenérv szól a kütyük ellen, mint mellettük. Erről beszélgetünk a mai adásban.

Míg 2012-ben a magyar lakosság 22 százalékának volt okostelefonja, 2016-ban 61 százalékra növekedett ez a szám, jelenleg pedig lassan alig akad olyan magyar ember, akinek ne lenne okoseszköze.

Egy év eleji kutatás hazai statisztikákkal foglalkozó része alapján a felnőtt magyar lakosság 79 százaléka tekinthető internet-felhasználónak, ezen belül 65 százalék mobilinternet-felhasználónak. Mobil eszközzel 7,86 millióan rendelkeztek az év elején; a közösségi médiában 5,8 millióan voltak jelen, közülük 4,8 millióan mobil platformokon keresztül vették igénybe a közösségi alkalmazásokat.

Ezek őrült számok, az okoseszköz manapság már nem kikerülhető, de álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el róla, hogy miért jó vagy éppen rossz ez nekünk. Erről a mai adás. 🙂

Ez is elhangzik az adásban:

“Amikor azt halljuk, hogy a Szilícium-völgybeli vezetők nem engedik kütyü közelbe a gyerekeiket 12 éves korukig, akkor elgondolkodik az ember…”

“Sokszor csak arra vágyunk, hogy kikapcsoljuk az agyunkat.”

“A kütyü nem csak megy a háttérben, mint a tévé, így az aktív figyelmedet kapja.”

“Szerintem az okostelefon a világ legjobb eszköze, mert óriási lehetőséget teremt bárki számára!”

“Akár egy sikeres vállalkozást is létrehozhatsz a telefonodról.”

“Az okostelefon passzív tartalomfogyasztókból, aktív tartalomgyártókká tette az embereket.”

“Imádom, hogy megadja a munkámhoz szükséges szabadságot (mobil iroda), de a korlátlan szabadság nem mindig jó, rákattanhatsz és függővé is válhatsz tőle…”

“Sokszor nem viszek magammal mobiltelefont, ha a hétvégén elmegyünk valahova.”

 

Mindenképpen hallgasd meg a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.