Barion Pixel

Bódis Boglárka

“Szeretném magam körül a dolgokat szebbé tenni” – Vendég Bódis Boglárka

“Ha mindenki azzal foglalkozna, amit nagyon szeret csinálni, akkor gondoljunk bele, hogy ez össztársadalmi szinten micsoda változást hozna…” – mondja Bódis Boglárka, divattervező, az Elysian márka alapítója, aki harminc körül döntött úgy, hogy új lapot kezd, és megvalósítja az álmát, ami régóta szunnyadt benne. Nőiességről, emberi értékekről, szerepekről, női energiákról, öltözködésről és megvalósult álmokról beszélgettünk Boglárkával, aki éppen a TedxWomen előadására készül.

Elysian

Nem véletlenül választotta Boglárka márkájának kifejezéseként az Elysian nevet. Ez a szó összetett jelen­tést hor­doz: szép­ség, tökéletesség, békesség. Az Elysian nő egysz­erre tud törékeny és erős lenni, tudatában van nőiességének és büszkén vál­lalja azt. Elysian utazó nő, aki nyi­tott és kíváncsi a vilá­gra. Igazi felfedező. A márka szim­bóluma az őz, hiszen megtestesíti ezeket az értékeket. Kec­ses, szelíd és szabad.

Ez is elhangzik az adásban:

“Azt gondolom, hogy fontos, hogy egy nő tudjon egyszerre erős és törékeny is lenni. Valójában az Elysiannak is ez a mottója. A nőiesség ajándék, sok mindent kapunk általa, és jó, ha ezt meg tudjuk élni.”

“Azt látom, hogy olyan világban élünk, ahol a nők nagyon férfias szerepekbe helyezkednek.”

“Mindig imádtam az olyan filmeket, ahol bátor, belevaló női hősök vannak, akik kiállnak magukért, akik valamilyen területen kiválót alkotnak. Úgy képzelem el, hogy sok ilyen nő van, aki így akar élni, s mindez az elgondolás nálam a ruháimban manifesztálódik.”

“Amikor tizennégy éves voltam, a gimnáziumban az osztályfőnököm íratott velünk egy levelet saját felnőttkori önmagunkhoz. El kellett képzelnünk, hogy majd mivel fogunk foglalkozni és hol élünk. Júlia néni ezeket a saját magunk számára megcímzett borítékokat eltette, és a húsz éves érettségi találkozón kiosztotta. Persze már senki nem emlékezett rá. És akkor ott állt gyöngybetűkkel: „külkereskedő vagy divattervező”.

“Vágyj arra, amid van!”

Tarts velünk az úton és hallgasd meg ezt a Nők az úton podcast adást itt a weboldalon, vagy azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.


https://www.facebook.com/maisonelysian


A Nők az úton is médiapartnerei a TEDxLibertyBridgeWomen eseménynek, így december 14-én mi is ott leszünk a konferencián, ahol élőben is beszélgetünk az előadókkal, amelyet a TedxWomen Instagram oldalán követhettek, vagy találkozzunk a helyszínen. Jegyek elérhetők itt: https://tixa.hu/TEDxLBW_BatorXBrilians