Visszarepülünk a 80-as, 90-es évekbe, és megnézzük, mivel töltöttük a gyerekkorunkat telefon- és egyéb okoseszköz nyomkodás helyett. Felidézünk jó részeket és a hiányokat is, vagyis hogy számunkra mi volt jobb nélküle, de mi lehetett volna jobb kütyüvel. Nézzük, milyen volt a kütyüzés nélküli gyerekkor 20-30 évvel ezelőtt.

Míg a 90-es években alig volt valakinek mobiltelefonja, addig 2012-ben a magyar lakosság 22 százalékának már okostelefonja volt, 2016-ban pedig 61 százalékra növekedett ez a szám. Jelenleg lassan alig akad olyan magyar ember, akinek ne lenne okoseszköze. Erről és az okostelefon hatásairól beszélgettünk a legutóbbi adásban, most pedig a “boldog békeidőkről” lesz szó, vagyis gyermekkorunk kütyünélküli nosztalgiájáról.

Tarts velünk!

Ez is elhangzik az adásban:

“Mindig lámpagyújtásra kellett hazaérnem, nem tudott anyukám rám dobni egy  Viber üzenetet, minden az előzetes megbeszélésen és a bizalmon múlott.”

“A 90-es évek elején főként még csak hagyományos levelezéssel tudtunk kapcsolatot tartani a távolabb élő ismerősökkel. Sokkal lassabb volt a világ.”

“Emlékszem, a nyári táborban mennyire vártuk a levélosztást…!”

“Gondolj bele, mi lenne most, ha elküldenéd a gyerekedet 2 hétre táborba, és nem lehetne nála telefon. El sem tudnánk képzelni! Szóval mekkora bizalomfaktor kellett anno!”

“Talán régen sokkal gyorsabban, hamarabb kellett önállóan, felelősségteljesen gondolkodni.”

“Amikor nem ellenőrizhettek a szüleink minket azzal, hogy ránk csörögnek, akkor abban bízhattak, hogy amit elmondunk nekik, az úgy van és amit megbeszélünk, úgy lesz.”

“Szeretem, hogy most bármilyen információ bármikor elérhető.”

Mindenképpen hallgasd meg a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

Oszd meg velünk Te is a kütyümentes gyermekkori élményeidet, illetve pro-kontra érveidet, hogy miért volt jobb nélküle, és miért jobb vele!