Barion Pixel

Csevej

Évtervezés 2020 – kezdd ezzel a 20 kérdéssel!

Te hogy állsz a 2020-as év tervezésével? A szokásos kérdéseket túl elgondolkodtál már azon, hogy például mivel lennél elégedett egy év múlva, hova utaznál jövőre, milyen szokásokon változtatsz, mit teszel a környezetért, hogyan fogadod el jobban önmagad? Ebben az adásban 20 kérdést tettünk fel egymásnak a 2020-as évünkkel kapcsolatban, amelyre fel percünk volt válaszolni. Ugyanerre bátorítunk téged, hogy válaszold velünk végig az alábbi kérdéseket, egy kicsit más megközelítésből is ránézni a rád váró 2020-as évre.

Letölthető 2020-as évtervező: https://365letszikra.hu/szikratervezo/
Tavalyi évtervezős adásunk: Új év – új élet, új kihívások?

Cikkek az évtervezésről:

Hallgasd meg ezt a Nők az úton podcast adást itt a weboldalon, vagy azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

 

Ez a 6 dolog akadályozza a kiteljesedésünket – tegyünk ellene!

Melyek azok a helyzetek, tulajdonságok, tényezők amelyek megakadályozzák, hogy kiteljesedjünk? Ide sorolhatjuk a tettvágy hiányát, a túlaggódást, a rögzült szemléletet, a monotonitást, a perfekcionizmust vagy éppen az önbizalomhiányt. Mindegyik igen alattomos kreativitás gyilkos, de nézzük, hogyan lehet ezeket az állapotokat hátrányból kedvezőbbé, az életünket nem gátló, hanem segítő tényezőjévé formálni!

kreativitás egyfajta látásmód; olyan nézőpontból szemlélünk helyzeteket, ami által számos lehetőséget is észreveszünk, ez pedig hozzásegíthet egy elégedettebb, önazonosabb, érdekesebb élethez. Általa egyedien oldunk meg problémákat, rugalmasabban alkalmazkodunk váratlan helyzetekhez, más nézőpontból is rálátunk az életünkre, eredményesebben birkózunk meg a kihívásokkal, lelkesebben éljük a mindennapokat. De mi van, ha valamiért nem tudunk meríteni ebből az alkotó (élet)energiából?

Ha jól belegondolunk, a bevezetőben felsorolt kreativitás gyilkosok (túlaggódás, önbizalomhiány, tettvágy hiánya stb.) mind hiányok, mindegyik esetben megéljük valaminek a hiányát, amit ha megszerzünk, vissza tudjuk szerezni az alkotóerőnket is. Lássuk, mit tehetünk, ha beleragadunk egy ilyen állapotba, hogyan fordíthatjuk termékennyé, hogy töltődhessünk általa.

Szikracikk folytatása a témában: A 6 leggyakoribb kreativitás gyilkos

Hallgasd meg ezt a Nők az úton podcast adást itt a weboldalon, vagy azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

 

Kedvenc inspiráló mondataim – Gary Vaynerchuk TOP10

Anita kedvenc motivátora, Gary Vaynerchuk a volt Szovjetúnióból származó, Amerikában élő sikervállalkozó, aki szókimondó stílusával az üzleti élet mellett meghódította az online világot is. Minden szaván csüngnek a startupok és a fiatal vállalkozók, előadásaira pedig egy kész vagyon eljutni. Milyen szerencse, hogy Youtube vagy podcast csatornáján is aktívan megosztja bölcsességeit, amelyekből mi is hoztunk nektek. Erről lesz szó a mai adásban.

Gary Vee szülei Amerikába emigráltak, amikor Gary 4-5 éves volt, és egy szót sem beszélt angolul. Gyenge tanuló volt, viszont született vállalkozó. Limonádé standok, baseball kártyák, és heti több ezer dolláros kereset jellemezte tizenéves korát. Amerikába költözésükkor apja pakolófiú volt egy italboltban, majd egyre feljebb küzdötte magát a ranglétrán – egészen odáig, hogy összegyűlt a pénze egy saját boltra. Ekkor befogta a 14-15 éves Vaynerchukot, és megtanította neki a leckét az életről, hogy a szavahihetőség és becsület sokkal fontosabb mint a pénz. Később Gary átvette a céget és 2009-re nagyjából mindent elért az italbizniszben, és új kihívások elé nézett: megalapította Social media ügynökségét, a Vaynermedia-t és 1-2 fős ügynökségből több mint 700 fős céget csinált. Cikk folyt köv

Hallgasd meg a mai adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.


Gary Vaynerchuk Youtube csatornája: LINK
Gary Vaynerchuk weboldala: https://www.garyvaynerchuk.com/


 

Közösségi média használat vállalkozóknak

Vállalkozóként hogyan érdemes kezelni a közösségi média felületeinket, miket érdemes posztolni, milyen stratégiát kövessünk? Mai adásunkban erről a témáról beszélgetünk egy szemléletes példán keresztül. Tarts velünk az úton ma is! 

Olvasd el a Szikra Magazin cikkét a folytatáshoz, illetve hallgasd meg a mai adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

10 dolog, amit Vekerdy Tamás is jónak tart a dán gyereknevelésben – HVG cikk alapján

A dán szülők nem üvöltenek a gyerekkel, megadják számukra  a szabad játék lehetőségét, ítélkezésmentes és bizalmon alapuló nevelési elveket fogalmaznak meg, és mindezek eredményeként a gyerekek kiegyensúlyozottak, érzelmileg rugalmasak és empatikusak lesznek. A mai adásban arról beszélgettünk, hogy mit tanulhatunk a dánoktól a gyermeknevelés területen, ehhez pedig Vekerdy Tamás gondolatait is elővesszük.

A Gyereknevelés dán módra című könyvnek Vekerdy Tamás pszichológus írta az utószavát, amelyből a mai podcast adásban szemezgettünk a hvg.hu cikke alapján.

1. Mondogatjuk, hogy milyen fontos dolog a játék, a szabad játék, és még bele is írjuk az óvodai nevelés országos alapprogramjába (de persze csak oda, az iskolai tantervekből már hiányzik), holott a dán tapasztalat szerint az örömteli, a magabiztos és rugalmas (a stresszeket jól tűrő és a kibillenés után mindig eredeti önmagához könnyen visszatérő) felnőttkor nem érhető el sok szabad játék nélkül.

2. A dánok nem üvöltenek a gyerekkel. Akkor se, ha éppen ki akar rohanni az úttestre. Holott már ötször hallotta, hogy ezt nem lehet, nem szabad. A dán anya megáll, mélyet lélegzik, és leguggol a fiához, így beszél vele. Sikerrel. Mert a mély kapcsolatban ott él a „haszontalan” dolgokban, játékban, hangulatokban kikovácsolt összetartozás…

Erről a HVG.hu cikkről beszélgettünk a mai adásban, amivel kapcsolatban megosztjuk a saját véleményünket, praktikáinkat is: 10 dolog, amit Vekerdy Tamás követendőnek tart a dán gyereknevelésben

Tarts velünk az úton ma is!

Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

8 vezérelv egy sikerszakértő eszköztárából

Mit jelent számunkra a siker? És mit jelent a kudarc? Mindkettő fontos és egymásba kapcsolódó kérdés, hiszen az, hogy miképp állunk a siker és a kudarc fogalmához, nagyban befolyásolja a teljesítményünket és elégedettségünket. Minden a szemléletmódunktól függ, illetve csemegézhetünk sikeres emberek eszköztárából is. Tarts velünk az úton ma is! 

Ha iránytűre van szükségünk a sikerhez, Richard St. John sikerszakértő segíthet benne. Szerinte a sikeres emberek nyolc vezérelve az életben a következő: szenvedély, szorgalom, gyakorlás, összpontosítás, kihívások, mások szolgálata, kíváncsiság, kitartás.

1. Irányítson a szenvedélyünk!

Ha kellően élvezzük a folyamatot, akkor a végeredmény illetve a pénz másodlagos. Azért tegyünk meg dolgokat, mert fontosnak tartjuk, ne a jutalomért. A lelkesedés óriási motiváló erő.

2. Legyünk szorgalmasak, és élvezzük!

Dolgozzunk keményen, de örömmel, ne hagyjuk, hogy lankadjon a munkakedv. Érdemes beiktatni a folyamatba énidőket, pihenőket, alkotóidőt, sportolást, amivel energiát nyerünk, és amit vissza tudunk importálni a munkába. Így javítva a teljesítményünket és a munkakedvünket is. Csíkszentmihályi is kellő motivációs energiát lát a flowban.

Olvasd el a Szikra Magazin cikkét a folytatáshoz, illetve hallgasd meg a mai adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

5 bullshit motivációs idézet – tegyük tartalmassá!

Te is találkoztál már gagyi, semmitmondó motivációs idézetekkel a közösségi médiában? Tele van az internet vakon dobált üres gondolatokkal, amelyek első hallásra nagyon inspirálónak tűnnek, de jobban belegondolva nincs is mögöttük valódi tartalom. Most tettünk mögéjük. 🙂 Tarts velünk az úton ma is! 

Az Inspirációk Magazin cikke:  https://www.inspiraciok.hu/az-5-leghulyebb-motivalo-idezet/ 

Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

16 dolog, amit jó tudni az introvertált emberekről

Miben különbözök egy extrovertált és egy introvertált személyiség? Hogyan beszélgessünk és viszonyuljunk egymáshoz? A mai podcast adásban az introvertált személyiségtípust beszéltük ki, méghozzá a wmn.hu egyik népszerű cikke alapján.

„Az introvertált személyiség szívesen kalandozik egyedül. Sokszor kapja meg a csendes jelzőt, ő ugyanis belül érleli meg a véleményét, rengeteget agyal, elemez, és amikor úgy érzi, hogy kiforrott álláspontja van, csak akkor mondja el. Nem ijeszti meg a magány, a négyszemközti hosszú beszélgetéseket részesíti előnyben, egy nagy társasági esemény és a munkahelyi csivitelés sokszor lefárasztja. Jobban szereti a minőséget a mennyiség elé helyezni, ha társasági életről van szó.” Szőcs Lilla, a wmn.hu egyik szerzője az alábbi cikkében elmeséli, milyen a világ introvertált szemmel, mi pedig erről beszélgettünk és megosztottuk a saját véleményünket is. Hallgasd meg az adást!

Tarts velünk az úton!

Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

 

Hogyan fordítják a sikeres emberek a stresszt a hasznukra? – Forbes cikk alapján

Ha nem tudjuk elkerülni, hogyan tudunk megküzdeni a stresszel? A megfelelő alvás, pozitív tudatállapot, perspektívaváltás és az elfogadás csak néhány olyan taktika, amivel a teljesítményünk javítására használhatjuk fel a stresszt. Nézzük meg, a University of California kutatói és a Forbes szakértője szerint mi az a 10 dolog, amivel a sikeres emberek hasznukra fordítják a stresszt.

Nyomás alatt érzelmek menedzselése, és az, hogy nyugodtak tudunk maradni konkrétan összefügg a teljesítménnyel. A TalentSmart több mint egymillió ember bevonásával készült kutatása szerint a legjobban teljesítők 90 százaléka jól kezeli az érzelmeit, akkor is, ha stresszel, és nyugodt marad, megtartja a kontrollt – írja Travis Bradberry, a Forbes.com külsős szakértője.

Nézzük az a tízes listát, ami a sikeres emberek eszköztárában szerepel, hogy az előnyükre tudják fordítani a stresszt:

1. Elfogadják, amik 

Érdemes időt szánni arra, hogy átgondoljuk, miért vagyunk hálásak. Ez nemcsak helyes, hanem javítja a hangulatot is, mivel csökkenti a stresszhormont 23 százalékkal. A University of California kutatói szerint akik így tesznek, jobb hangulatban vannak, több az energiájuk, fizikailag is jobban vannak.

2. Nem kérdezik, mi lenne ha

A “Mi lenne ha?” kezdetű mondatok csak olajat öntenek a tűzre, ha a stresszről van szó. A dolgok több millió különböző irányba haladhatnak, és minél többet aggódsz a lehetséges kimenetek miatt, annál kevesebb időt töltesz azzal, hogy arra fókuszálj, ami nyugodtan tart és kontroll alatt.

Erről a Forbes cikkről beszélgettünk a mai adásban, amivel kapcsolatban megosztjuk a saját véleményünket, praktikáinkat is: 10 dolog, amivel a sikeres emberek hasznukra fordítják a stresszt

Tarts velünk az úton, és oszd meg te is a saját taktikád, ami neked bevált és másnak is ajánlanál!

Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.

22 apró szokás, ami megváltoztathatja az életedet – Forbes cikk alapján

Milyen apró változtatásokat kellene eszközölnünk a napjainkban ahhoz, hogy egy éven belül az egész életünkre tekintve érezzük a pozitív hatását? Mondjuk minden nap írjunk egy kicsit, olvassunk többet, görgessünk kevesebbet, mondjuk nemet, ne féljünk a visszautasítástól vagy éppen minden reggel tegyük fel a jó kérdést. Nézzük meg, a Forbes szakértője szerint milyen apró változások segítenek 1 éven belül átalakítani az életünket! 

Nem kell feltétlenül nyerned a lottón vagy teljesen felforgatnod az életed, hogy 1-2 éven belül jelentős változásokat érj el. Elég, ha apró szokásokon változtatsz, az sokkal hatásosabb.

– írja Brianna Wiest, a Forbes.com külsős, érzelmi intelligenciával foglalkozó szakértője.

A lista így kezdődik:

 1. Ne félj a visszautasítástól!

Ha biztos is vagy benne, hogy válaszra sem fognak méltatni, vagy elsőre lepattintanak, ne félj felkeresni a számodra fontos személyeket. Lehet az a cég, ahol dolgozni szeretnél, a potenciális partner, akivel üzletelnél, bárki, aki neked fontos, írj neki, hívd fel, adj egy esélyt magadnak. Nem baj, ha semmi sem történik, nincs vesztenivalód, nyerni annál többet nyerhetsz.

2. Minden nap írj egy keveset!

Van egy könyvre való témád? Egy üzlet, amiről álmodsz? Egy leendő blog, ami folyton foglalkoztat? Nem kell megfogadnod, hogy egy éven belül megírod, vagy lefekteted a komplett üzleti tervet, elég, ha minden nap írsz egy rövid bekezdést, pár mondatot vagy gondolatot. Egyszer csak azt veszed észre, hogy felépül az egész.

Íme a Forbes cikke, amiről beszélgettünk és megosztottuk a saját véleményünket. Hallgasd meg az adást!

Tarts velünk az úton, és oszd meg te is a saját apró szokásodat, ami neked bevált és másnak is ajánlanál!

Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást azon a csatornán, ahol a legkényelmesebb neked: Anchor, Apple Podcast, Spotify, Google podcast, stb.