Barion Pixel

Boldogság és amit a dánoktól tanulhatunk róla | 10. adás

Több mint 40 éve a dánok a legelégedettebb emberek a világon. 1973 óta az OECD felmérésiben folyamatosan Dánia vezeti a legboldogabb országok listáját. Magyarország sokáig a 100. helyet sem érte el, bár idén már a 75. helyen van. Vajon a mi a titkuk? A kulcs a szemléletükben van és az ennek megfelelő nevelésben.

hyyge | játék | átkeretezés | pozitív realisták | hiteles dicséret | boldogság

Skandináv boldogság

1973 óta Dánia vezeti a rangsort, de 2017-ben a második helyre szorult, ám így is egy skandináv ország lett a világ legboldogabb országa. Norvégia a tavalyi negyedik helyről ugrott a lista csúcsára a felmérésben. A korábbi listavezető, Dánia a második helyre szorult, az első öt között sorrendben Izland, Svájc és Finnország szerepel még. Az amerikaiak szomorúbbak lettek, és a boldogság nem csak a pénzen múlik – ez derült ki a világ országait rangsoroló 2017-es tanulmányból. Magyarország a 75. helyen szerepel a listán, tavaly a 91. helyen végzett a felmérésben.

Meik Wiking, a koppenhágai boldogságkutató intézet egyik vezetője azt mondja, hogy

a skandináv országok kiugró eredménye annak köszönhető, hogy arrafelé “működik a közösségi érzés és az egyetértés abban, hogy mi jó a közösségnek.

Nem lenne rossz, ha Magyarország is minél jobban előre lépdelni ebben a listában. De mit kellene tennünk ehhez?

Kiegyensúlyozott, reziliens, boldog gyereket szeretnél nevelni?

Akkor előbb neked is érzelmileg rugalmas, empatikus, pozitív realistává kell válnod, aki nyitott és kíváncsi a világra. Majd ezt a szemléletbeli örökséget tudod továbbadni a gyerekednek.

Tanuljunk a dánoktól, hiszen van mit, ha évtizedek óta ők a legboldogabb emberek a Földön! Lássuk más szemmel a világot, ha úgy tetszik “dán-szemüvegen” keresztül és készüljünk fel, hogy pozitív irányba változik az egész életszemléletünk.

Erről beszélgetünk a 10. podcast adásunkban!

A dánok boldogságának 6 titka

  1. Játék
  2. Hitelesség
  3. Átkeretezés
  4. Empátia
  5. Ultimátumok kerülése
  6. Hygge

Nézd meg a videót vagy hallgasd meg a podcast adást, amiben arról csevegünk, hogy miért ilyen nagyon boldogok évtizedek óta a dánok, mi a titkuk és a saját életünkbe ezek a módszerek hogyan illeszthetőek be?

Számodra mit jelent a boldogság és mit teszel érte?

Hallgasd meg a legújabb podcast adásunkat akár itt az oldal tetején, az iTunesban vagy a Soundcloudon, illetve megnézheted az alábbi videón is.

SZÓLJ HOZZÁ A TÉMÁHOZ!